Hihetetlen baleset Budapesten – a sérült taxi utasai megpofozták a vétkes sofőrt, majd leléptek a helyszínről

A 13. kerületi Kassák Lajos utca és Lőportár utca kereszteződésében egy Ford Focus kombival közlekedő férfi nem adott elsőbbséget a védett úton haladó Renault Scenic taxinak, és ez még csak a történet első része…
A semmiből jött a Ford
A taxis a Dózsa György út felől haladt a Lehel téri piac felé, elmondása szerint nem is értette, honnan került elé hirtelen a Ford, mindenesetre fékezni már nem tudott, a Renault nagy erővel a Focus jobb oldalába rohant.
Épületnek csapódott a Ford
Az ütközés hatására a taxi megpördült, a Ford pedig a szerencsére kihalt járdára sodródott, miközben kiütött két zöld terelőkorlátot, majd háttal a sarkon található MKB Bank épületének csapódott. A taxisofőr használta a biztonsági övét, a légzsákok rögtön ki is robbantak, így nem sérült meg, de ez nem csak rajta múlt…
Agresszív utasok
Ugyanis a taxiban két fiatal is utazott, akiket Újpalotáról szállított (volna) a Belvárosba. Ők ugyan szintén sértetlenül megúszták a karambolt, ám a balesetet követően agresszívan léptek fel, kevéssel utána pedig le…
Lekevertek egy pofont, majd leléptek
Előbb a taxist fenyegették veréssel, majd amikor felvilágosította őket, hogy ő a vétlen fél, kiszálltak, átsétáltak az egyébként is megsérült Fordos férfihoz, összeszólalkoztak vele, lekevertek neki egy pofont, zárásként pedig, mint akik jól végezték dolgukat, elhagyták a helyszínt, természetesen a viteldíj (akár részbeni) kiegyenlítése nélkül.
Kórházba vitték
A kiérkező mentők megvizsgálták a Ford vezetőjét, aki az oldalát fájlalta, de végül bordatörés helyett agyrázkódás gyanújával szállították kórházba. A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók is kivonultak, áramtalanították a járműveket.
Forrás: budapestkornyeke.hu