Felfedte magát a médiában az az ember, aki kiszivárogtatta a sajtónak az Uber nevű cég lobbizással kapcsolatos belső iratait, amik emaileket, chat üzeneteket és egy ….
Kategória: Mások írták
Vezető politikusok érintettségét göngyölítette fel az Uber-botrányban az a nemzetközi oknyomozó vizsgálat, amely a cég több ezer belső iratának kiszivárogtatását követte. Az Uber Magyarországon is ….
Benyújtotta a kormány az új kata-törvényt – írja a HVG a Pénzügyminisztérium közleményére hivatkozva. A közlemény szerint – 18 millió forintra emelik a katás bevételi ….
Jelentős mennyiségű pénzre tett szert a férfi, aki taxisként dolgozott, de végül lebukott. Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy 53 éves férfi ellen, aki ….
Ezt mindenki tudja, akinek van jogsija, na ja, az is, akinek nincs. Valahol a hetedik A-ban megtanultuk. Utána, ahogy elkezdtük a jogsit és elmélyedtünk a ….
A Volánbuszok által használható buszsávokban a közösségi közlekedéssel ingázók gyorsabban juthatnak be a munkahelyükre. A Magyar Közút buszsávot alakított ki az M3-as autópálya legleterheltebb fővárosi ….
Taxi égett a Nyugati mellett. A viber csoportból kapott videón érdemes megnézni, hányan állnak meg segíteni. Simán elhajt az égő autó mellett rendőr, busz, civil ….
Találtuk, megosztjuk. Tudjuk, régi írás, de aktualitásából sajnos nem veszített. Gondolkozzatok el rajta…. nem ártana….az ámokfutás nem most kezdődött, de egyre veszettebb. A BKK Zrt. ….
A főváros vezetése szerint nem kellene annyit autóval közlekednünk, azt is lehetőleg lassabban, hogy még több káros anyag kerüljön a levegőbe, csak amúgy a zöldítés ….
A jelenlegi bonyolult, 27-féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat ….