Újabb olvasói leveleket kaptunk, ebből egyet közre is adunk, amely a napokban érkezett egy kollégától. Köszönjük. Ezek szerint valamit csak jól csinálunk. „Megnéztem az ATV ….
Egy taxis csoportban írta le a véleményét egy kolléga. Többen elküldték nekünk, de természetesen tiszteletben tartjuk, hogy nevével, cége megjelölésével és kódszámával a barátai, ismerősei ….
Amint azt nemrég írtam, voltam és talán vagyok is Főtaxis. Az alább leírtak – amennyiben valaki vezetett már taxit, tudja – világos tényeken alapulnak. Bizonyításuk ….
Már nem csak Metál papa oly közkedvelt taxis berkekben, azzá avanzsált kedvenc Reich/szoló barátunk is. Tudjátok, aki a taxisok farkával szereti verni a csalánt, mert ….
Összekapott a médián keresztül Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester és Metál Zoltán, a taxis szövetség elnöke egy meggondolatlan mondat miatt, de már elmúlt. Az ominózus első ….
Vamzer sok van a taxisok között is. Miért ne lenne, hiszen elég heterogén a társaság. De valljuk be, régen nem volt divat egymásra köpködni, főleg ….
Niedermüllet Péter füléig tán elért a budapesti taxisok felhördülése, mert a tegnapi, a 444.hu portálnak adott interjúja után facebook posztban fújt visszavonulót. Azt, hogy ezt ….
„A másik megoldás a bulinegyed kezelésére, hogy én nagyon szeretném, ha belső Erzsébetváros autómentes lenne, és ebben a főváros és a VI. kerület is támogat. ….
Erzsébetváros polgármestere szerint a bulinegyed szabályozása akár már a tavasszal életbe léphet. A tüntetés óta pedig néha odaszólnak neki az utcán, hogy „te rohadt, szemét ….