Emlékeztek még a pár héttel ezelőtti taxiellenőrzésre a József Attilán, amikor ugyan autókat lefoglaltak, meg talán egyetlen illegális viber-überest is megfogtak, de igen érdekes jelenetek ….
Hónap: 2023 október
Videón, ahogyan fradisták csapatostul támadnak a szerb szurkolók taxijára a Groupama Aréna mellett. A támadók szétszaladtak, amikor a rendőrök megérkeztek. Két ember ellen vádat emeltek. ….
A pofátlanítók adásában most került sor egy nyári felvételre, melyen csodás képek láthatók egy Boltosról, amint átszáguld a piroson, majd közli, hogy nem volt ideje ….
A Budapesti Rendőr-főkapitányság, Budapest Főváros Kormányhivatalának Közlekedésfelügyeleti Főosztálya és Fogyasztóvédelmi Főosztálya, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Budapesti Közlekedési Központ tartott közös ellenőrzést Budapest ….
Eseményekben gazdag volt az elmúlt egy-két nap. Az Árpád hídon magát mindenható Rambónak képzelő Boltos gengelt. A mozgásából ítèlve a pár nap alatt megszerzett taxis ….
A pénteki rendőrségi ellenőrzések, de leginkább a szombati elmaradt feletti öröm a Boltnál már nem csak a pufferban tapasztalható, de az utakra is begyűrűzött. A ….
Mint ismeretes, a nyár végi rendezvények során nagyszabású ellenőrzés indult a taxisok ellen Budapesten. Nos, a gyakorlat nem egyedi, bár tény, hogy ennek hátteréről órákat ….