A jelek szerint a Bolt riválisai nem adták fel, hogy ellehetetlenítsék a cég működését Magyarországon, ugyanis a Világgazdaság információi szerint bizonyos taxisszervezetek feljelentést tettek szabálytalan működés ….
Kategória: Mások írták
Az ügyészség és a rendőrség is nyomoz a Bolt működése miatt. A hazai legnagyobb taxis cég versenytársai a BKK és a budapesti vezetés eljárását is ….
A cég ügyvezetője szerint nem fair, hogy a riválisok az egyik szereplőt megpróbálják feljelentgetések útján kizárni a versenyből. (Komment: Szerintünk meg nem fair, hogy mindenféle ….
Ahogy a nuus.hu is megírta, az OTSZ szerint az észt hátterű Bolt taxi társaság jogellenesen használ le nem védett logót az autóin, ezért kérte a ….
A csütörtöki nap folyamán, talán a pénteken várható hidegfront hatására országszerte, illetve Budapesten is több baleset történt, mint az elmúlt napokban. A belvárosi József Attila ….
Avagy amikor a pizzafutár megszakérti a taxizást. Mert jóvanazúgy…. Az index.hu exkluzív interjút készített a Bolt januárban delegált új ügyvezetőjével, aki hirtelen váltotta a NAV ….
A Bolt népszerűsége töretlen az utasok körében, de a közvetlen riválisai szemét nagyon szúrja a működése. Több taxitársaság is feljelentést tett, és a hírek szerint ….
Nem ért véget a taxis belviszály Budapesten, a Világgazdaság információi szerint ugyanis újabb csapás készül a Bolt ellen. Mint arról korábban beszámoltunk, a Bolt védjegyhasználati ….
Na, erre mondják, hogy „too much information”. Gyaníthatóan a mai az a nap, amikor a női taxisofőrök (és egyéb fuvaros hölgyek) igencsak elkezdtek örülni, hogy ….
Na, akkor most olvassuk el, hogy mit mond a pizzafutár, miért ért ő jobban a taxizáshoz, mint az, aki már negyven éve ebből él. Innen ….