Majd két hét kellett hozzá, de csak sikerült megjelentetni a közlönyben.
A csoportokban látható mozgások alapján a jó nép golyója kezd tele lenni a taxizás körül folyó politikai csatározásokkal. Hiába, a fejesek a Városházán szeretik más ….
Horváth Pál (Fodesz) nyílt levelet írt Metál Zoltánnak a szégyenteljes Partizános szereplése okán. A levelet változtatások nélkül, szó szerint közöljük. Azt pedig már csak nagyon ….
Engedtessék meg, hogy felidézzük a Privát Kopó egy három évvel ezelőtti cikkét, mely a Taxify (azaz Bolt előd) játékos ügyecskéiről szólt. „A 2016. július 18-án ….
Tényleg nem jut más eszünkbe „Az ember tragédiája” után szabadon, hogy ez az ember a taxizás tragédiája. Tolmácsolnánk kérdéseiteket ezúton is, vajon mivel tartja sakkban ….
A hatalom tart a taxisoktól, és ők pontosan tudják ezt – avagy a liberálisok megint sipítanak. a cikk szerzője egyébként Zách Dániel. Ő: Olykor ….
Budapest belvárosában a piroson áthajtva kis híján elgázolt két gyalogost – egy apát és a 12 éves fiát – a Bolt egyik taxisa, a társaság ….
Vannak, akik a fizetésükért ráérősen dolgoznak, na persze, ezek nem a taxisok. Több mint két hét után végre felkerült a január 12-i bizottsági ülés jegyzőkönyve, ….
Levelet kapott szerkesztőségünk azzal, hogy közöljük, amennyiben arra érdemesnek tartjuk. A hozzájárulás természetesen a birtokunkban van, mielőtt valamelyik IQ erős BKK jogász bedurcizna. Természetesen, tiszteletben ….